A dél-amerikai klubfutball ma már nem csak a brazil és argentin óriások versenyfutásáról szól. Nem lehet a nagy gigászok felsorolása után könnyelműen legyinteni és átugrani azokat a sorokat ahol a kolumbiai, ecuadori vagy éppen az uruguayi (és még sorolhatnám a nemzeteket) csapatok következnek. A tavalyi Copa Libertadores vagy ahogyan arrafelé nevezik "La Copa" erre a legjobb bizonyíték. Minden évben vannak a semmiből meglepetésként felbukkanó kis csapatok, akik a leghíresebb klubokat megviccelik, de ami tavaly történt arra 1991 óta nem volt példa a kupa történelmében. 25 év után először fordult elő ugyanis, hogy a legnagyobb dél-amerikai kupa döntőjébe nem jutott be egy brazil vagy argentin csapat sem. Legutóbb a chilei Colo-Colo és a paraguayi Olimpia játszott "külsős" döntőt, ezt a végtelennek tűnő 25 évet az ecuadori Independiente del Valle és a kolumbiai Atlético Nacional törte meg. Ebben a cikkben szeretném nektek bemutatni az ecuadori csapat tündérmesébe illő történetét, hogy honnan és hova értek fel pár év alatt. Lenyűgöző.
Az Independiente del Valle vagy ahogyan ők becézik magukat "Los Negriazules" (a kék-feketék) egy Sangolquí nevű kisvárosban székelő, 1958-ban alapított csapat. A mindösszesen 75 ezer lelket számláló, Quito főváros külvárosában található klub jelenleg az ecuadori Serie A-ban (ez a legmagasabb osztály) versenyez. A csapat a hazai mérkőzéseit a Estadio Municipal Ruminahui-ban játssza, de ez a helyi kis stadion csak 8.000 néző befogadására képes, emiatt nemzetközi mérkőzéseiket a fővárosi Estadio Olímpico Atahualpa-ban rendezik, ahol közel 40.000 ember kényelmesen tud szurkolni kedvenceinek.
Micsoda lelátó, a maga módján gyönyörű
A felemelkedés
Az IDV egészen a 2000-es évek elejéig középszerűségben tengődött, nem voltak többek egy elővárosi szürke kis csapatnál, de ez az átlagosság csupán addig tartott, amíg a milliomos Michel Deller bele nem ült a klub elnöki székébe. A tudatos építkezésnek köszönhetően az új chairman irányításával 2007-ben a csapat először jutott fel az ecuadori másodosztályba, három évvel később 2010-ben már az ecuadori futball legmagasabb osztályában találták magukat. Az új elnök a csapat felemelkedésének lehetőségét nem abban látta, hogy összevásárolja az ország legjobbjait, nem költött új igazolásokra gigantikus összegeket, sokkal inkább a helyi fiatalok felkutatásában és képzésében látta meg a fényes jövőt kirajzolódni. Igaza volt. Regnálásának első dolga volt, hogy megépítette a Centro de Alto Rendimiento akadémiát Sangolquíban, az első Independiente futball akadémiát, amely olyannyira bevált, hogy a klub szinte csak saját nevelésű játékosokkal jutott el a Seria A-ig. Jelenleg már több ilyen akadémiát is fenntart a klub Ecuador szerte. Valahogy így kell lefektetni egy ambiciózus, sikerekre éhes klub alapjait.
Centro de Alto Rendimiento akadémia pár neveltje
A magyar futballszeretőknek biztosan ismerősen cseng a nemrégiben a Ferencvárossal magyar bajnoki és kupa győzelmet ünneplő fantasztikus védő, Cristian Ramírez neve. Nos ő is az Independiente del Valle utánpótlásának egyik gyöngyszeme. Szerintem bátran kijelenthetem, hogy ritkán látni olyan kvalitású labdarúgót a mi kis bajnokságunkban, mint az ecuadori válogatott, Copa Americát is megjárt Ramírez.
Vajon felismernétek ha nem említettem volna a nevét?
Az elnök következő igazán nagy sikereket hozó lépése, irányításának amolyan megkoronázása az volt, amikor a csapat élére kinevezte Pablo Repetto uruguayi edzőt, aki 2012 és 2016 között fantasztikus sikereket ért el a csapattal. Vezetésével többször szerepelhettek Dél-Amerika második számú kupájában, a Copa Sudamericana küzdelmeiben (ez a kupa a dél-amerikai megfelelője az Európa Ligának, de talán jobb ha a régi UEFA Kupához hasonlítjuk a hasonló lebonyolítási rendszer miatt), de mára már állandó résztvevőnek számítanak a Libertadores Kupában. A hazai sikerek egyelőre elmaradnak, a csapat legjobb eredménye 2013-ból egy bajnoki ezüstérem, majd két bronz érem 2014 és 2015-ből, de sikertelennek semmiképpen sem lehet nevezni a klub elmúlt 10 évét. Az ecuadori harmadosztályból a Copa Libertadores döntőjéig eljutni egy évtized alatt lenyűgöző és egyben páratlan teljesítmény.
A Libertadores Kupa menetelés
Hosszú és kőkemény út vezetett a döntőig az IDV számára, mivel 2015-ben a csapat a harmadik helyen végzett a bajnokságban, nem sikerült automatikusan jogot szerezniük arra, hogy egyenes ágon, selejtező nélkül ott legyenek a "La Copa" csoportküzdelmeiben. Oda-visszavágós küzdelemben kellett a paraguayi Guaraní csapatával farkasszemet nézniük. Az első akadályt sikeresen vették, igaz, hogy csak idegenben lőtt több góllal, de sikerült kvalifikálniuk magukat.
Könnyűnek semmiféleképpen sem nevezhető csoportba kerültek, a brazil Atlético Mineiro, a chilei Colo Colo és a perui Melgar csapataival kellett megmérkőzniük és valamilyen csoda folytán megszerezniük a csoport első két helyének valamelyikét, hogy bejuthassanak a legjobb 16 közé. Érdekesen alakult a csoport, egy drámai mérkőzésen Chilében kellett kivívniuk a továbbjutást a Colo Colo ellen. Az utolsó mérkőzés előtt az ecuadori csapat 10 ponttal a csoport második helyét foglalta el, a Colo pedig a harmadik volt, csupán két ponttal lemaradva. Ez azt jelentette, hogy már egy döntetlennel az Independiente óriási meglepetésre továbbjut, a chileiek pedig kiesnek a kupából. Drámai csatában, a Colo Colo hazai meccseire jellemző pokoli hangulatban a jó isten hathatós közreműködésével és Librado Azcona hálóőr hősies helytállásával, ha nagyon nehezen is de sikerült kivívniuk a továbbjutást. A döntetlen mondhatni csodával határos volt, a Colo Colo az egész mérkőzés folyamán 22 lövést regisztrált, többek között szereztek 4 kapufát, ebből hármat a mérkőzés hajrájában. Nagybetűs dráma volt, igazi futball, hiába a gól nélküli döntetlen.
A legjobb 16 között a mindenki által jól ismert River Plate jött szembe akik ráadásul címvédőként készültek az összecsapásra. Hiába mutatta meg az Independiente a csoportküzdelmek során, hogy igenis képes versenyre kelni a legnagyobb dél-amerikai klubokkal is, az argentin és úgy összességében az egész kontinens szakmai köre és újságírói elképzelhetetlennek tartották, hogy ne a "Milliomosok" jussanak tovább ebből a párharcból. A mérkőzést megelőző hangulatot kiválóan bemutatja a Fox Sports újságírójának, Sergio Gendlernek a szavai. "A River minimum öt góllal fogja felülmúlni az Independientét, lehetetlen, hogy kiessenek". Majd jött az első meccs Ecuadorban és az IDV mondhatni sima 2-0-ás győzelemmel nyitott, sokkolva ezzel mindenkit. A mérkőzéshez hozzá tartozik, hogy tragikus hangulatban készültek a játékosok a mérkőzésre, ugyanis pár nappal az odavágó előtt Ecuadort óriási földrengés rázta meg, több mint 600 ember vesztette életét, több ezren megsérültek, volt olyan játékos aki családtagját is elveszítette a természeti katasztrófában.Az Independiente de Valle a hátralévő Libertadores Kupa meccseinek bevételének nagy százalékát a károsultak, otthonukat elvesztő emberek megsegítésére ajánlotta fel. Ismerve a dél-amerikai futball anyagi helyzetét, óriási áldozatot hoztak a klub vezetői, mély tisztelet és elismerés. Emberségből jeles.
A River Plate játékosai is megemlékeztek szolidaritásból, erőt adva ezzel az ecuadori népnek
A második mérkőzésen Argentínában majd 60.000 ember előtt végig védekezve, a második félidőtől csuklós busszal a saját harmadukba beparkolva védekeztek a vendégek, a frusztrált és ideges River képtelen volt kétszer is feltörni a kőkemény védelmüket, csak egy gólt tudtak berámolni, így a del Valle kiejtette a címvédőt az egész futballvilágot meglepve ezzel.
A negyeddöntőben a mexikói UNAM Pumas következett, az a csapat amelynek olyan félelmetesen gyors támadójátéka volt, hogy a támadó futball szerelmesei azonnal szívükbe zárták ezt a csapatot (köztük én is). Egy nagyon jó iramú első mérkőzésen hazai pályán 2-1-re nyerni tudtak az ecuadoriak, de a visszavágón is ugyanilyen eredmény született, csak a mexikóiak javára, így a rendes játékidőben eldöntetlen maradt a mérkőzés. Végül tizenegyes párbajban jutott be az elődöntőbe az Independiente de Valle.
A drámai tizenegyespárbaj után sem volt megállás, az elődöntőben összekerültek a River Plate után a másik argentin gigásszal, a Boca Juniors csapatával is. Az argentin sajtó megint fröcsögött, a River meccs kapcsán már említett Fox Sports újságíró (inkább meg sem említem többet a nevét, ne érezze magát megtisztelve) megint kitett magáért, "Sosem láttam még ilyen rossz csapatot a legjobb négy között a Libertadores Kupa történelmében", de Juan Roman Riquelme a Boca kapitánya sem volt rest, hogy kimondja amit gondol, " Könnyű meccs vár ránk, ha nem jutunk be a döntőbe az egyenlő lenne egy katasztrófával". Az odavágót megint ecuadorban játszották és a Boca hiába szerzett már nagyon korán vezetést, a második félidőben az Independiente megfordította a mérkőzést és 2-1-el mentek Argentínába.
A mitikus Bombonerában, hamisíthatatlan La Dolce lelátói gyönyörben rendezték meg a visszavágót. A mérkőzés úgy kezdőd ahogyan a Boca hívők azt megálmodták a mérkőzést megelőző éjjelen. A 3. percben már vezetett a Boca Pavón góljával. De ami utána jött az már maga volt a rémálom a Boca szerelmeseinek. Sokáig nem örülhettek, ugyanis az első félidő közepén egy szöglet után Caicedo bődületes erővel verte léc alá a labdát, kiegyenlítve ezzel az állást és újra továbbjutó pozícióba juttatva csapatát. A második félidőben aztán jött a hideg zuhany, Cabezas mattolta a Boca védelmét a játékrész elején, majd a teljesen eltört argentin védelem "ügyeskedett" össze egy potya gólt az Independientének. Agustin Orion ezzel a potyával eldöntötte a meccset már az 50. percben. 40 perc alatt öt gólt kellett volna rúgniuk, hogy továbbjussanak. Pavón még firkantott egy csodaszép gólt a mérkőzés hosszabbításában de ez már semmire sem volt elég. Továbbjutott az Independiente és a Libertadores történelmében először fordult elő, hogy egy szezonon belül egy csapat kiejtse a Boca Juniorst és a River Platet is. Újabb csoda ecuadori módra.
Történelme során tehát először bejutott a "La Copa" döntőjébe a saját nevelésű játékosaira támaszkodó, mérhetetlenül szimpatikus Independiente de Valle .A fináléban Kolumbia legjobb csapata, az az Atlético Nacional állt velük szembe, akik 1989-ben egyszer már elhódították a legrangosabb dél-amerikai kupát. Mindenképpen meg kell említenem, hogy a Libertadores Kupa döntője is oda-visszavágós rendszerben zajlik, annyi csupán már a különbség, hogy az idegenben lőtt gólok nem számítanak, semmi jelentőségük sincs. Az első mérkőzést megint Ecuadorban rendezték meg ahol a hazai "kis" csapat a mérkőzés hajrájában mentette döntetlenre a mérkőzést, de "sajnos" Kolumbiában a hazai a csapat már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést, amit egészen a mérkőzés végét jelentő sípszóig nem is engedett ki a kezei közül. A Nacional nagyon magabiztos futballal rukkolt elő az egész sorozat alatt, csupán egyszer kaptak ki, 25 gólt lőttek és mindösszesen 6 gólt kaptak, a döntőben az ecuadori kis csapat nem nagyon tudott hatással lenni a játékra, teljesen megérdemelten emelhette történelme során másodszor a magasba a "La Copát" a kolumbiai egyesület.
A tündérmesének tehát nem lett happy end a vége, de minden elismerést megérdemel ez a kis klub, amely a semmiből, csupán a saját utánpótlásába fektetett munkájából egészen a legnagyobb dél-amerikai kupa döntőjéig eljutott, utat mutatva a futballvilág csapatainak, hogy igenis hittel és munkával el lehet érni a legnagyobb álmokat is. Nem minden a pénz. Tovább lehet jutni egy mocskos nehéz csoportból, ki lehet verni egymás után Argentína két óriás klubját, semmi sem lehetetlen. Az ecuadori népnek biztosan sokat segített az ő sikerük abban, hogy a földrengés okozta óriási károk és pótolhatatlan veszteségek után picit szebben lássák a jövőt.
